Mára Jimi egy ikon. Senkihez nem hasonlítható gitárjátéka, a lázadó diákok és fiatalok - a hippik és a legendás koncert, Woodstock jut róla elsőként az eszünkbe, amit anno úgy hirdettek, hogy a nagy vízöntő korszakbeli előadás, három nap béke és zene. Semmivel sem összetéveszthető kinézete persze üzlet is lett mára, torzonborz fejével visszaköszön könyvborítóról, vászontáskáról, sima egyszerű nyári pólókról, amiket valahol messze-messze raktak konténerbe és indítottak útra.
A divat hol felkap valamit, hol újra és újra előveszi a klasszikus darabokat. Nincs új a nap alatt. A virággyerekek trapéznadrágja, színes felsői új anyagból, újragondolva nem oly rég is feltűntek.
A boltban, a gép előtt pötyögtem épp a rendeléseket, a fárasztó és unalmas kimutatásokat böngésztem, amikor az üzlet ajtaján a kis harangocska jelezte, hogy egy újabb vásárló érkezett. Egy gyors mozdulattal a zenejátszón megállítottam Janis Joplint és viharos gyorsasággal indultam a betérőt fogadni.
Egy szőkés, mackós fiatal srác állt előttem, aki széles vigyorral egy egyszerű helloval köszönt. A másodperc tört része alatt, a hangleejtése - igazából mindene - elárulta, hogy egy külföldről érkezett turista áll velem szemben.
Igen, gyakorta térnek be hozzánk külföldiek az üzletbe. Az egyetem közelsége, vagy pusztán azért, mert a lüktető belvárosban vagyunk, talán azért, de már mindennapos. Ilyenkor azért hálás vagyok a sorsnak, hogy nem lógtam el a suliban az angolórákat.
A szokásos nézelődés volt, igazából sem én, sem ő nem tudta, hogy valójában mit keres, tetszik-e neki valami, amikor hirtelen észrevette az ingek között Jimi Hendrix arcképét, és felhúzta a szemöldökét.
"Apu és anyu nagy rajongói voltak Jiminek, és róla kaptam a keresztnevemet " - mondta nevetve nekem.
Azt nem tudtam, hogy az igazságot mondja-e vagy sem, de a srác hangja annyira vidám volt, hogy egy pillanatig sem volt kétségem afelől, hogy a fiatalembert valóban Jiminek hívhatják és a szülei nagy rajongói a gitáros ikonnak.
Ez volt az a pont, ahol a srác megnyílt elkezdett mesélni. A pesti kalandjait, hogy merre járt eddig, milyen élményekkel gazdagodott. Elvarázsolta őt is a város különös atmoszférája, az emberek.
Amikor kilépett a boltból, arra gondoltam, hogy az életben milyen különös találkozásokra lehet számítani. Én visszatértem a kéken villogó masinámhoz, folytatni az unalmas kimutatásokat, megválaszolni a sürgős e-maileket. Joplin újra rákezdte.
Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy vajon Jimi merre vette az irányt a hóna alá csapott friss vásárfiával? Már láttam lelki szemeim előtt, hogy feszítve a vagány ingben, a belvárosban zenélő öreg utcazenész mellett megáll és együtt éneklik a Hey Joe-t.
